2012. november 30., péntek

Ma reggel 8-ra mentünk terápiára,Mike-kal voltunk.Ilyenkor még szinte üres az egész helyiség.
Bence választhatott,bottal sétál vagy a csípőjét fogva "egyedül" .Ő az utóbbit választotta és így sétáltak.

Ezek után egy Biodex nevű szerkezetre ültette,ahol az volt a feladat,hogy amilyen erősen tud,úgy rúgjon különböző nehézségi fokokban beállítva.Ez a gép számítógéppel van összekötve ami mutatja az értékeket.Nagyon jó szerkezet és nagyon ügyes volt Bence,rettentően élvezte.

Mike elmondta,hogy nagyon jót tesz ez a rúgó mozdulat,nagyon kell a járáshoz is.
Mike-kal egy hete voltunk utoljára és mondta,hogy milyen sokat erősödött a csípője és ha sokat megy akkor még erősebb lesz.
Ezért eleinte otthon is naponta legalább 10 percet kell futópadon sétálnia,majd ezt növelni.Ezért ha hazaérünk be kell szereznünk egy futópadot.
Ami még segíteni fog az az úszás....(Tünde remélem vársz minket :)))

Ez után ismét a játszóházba vezetett az utunk.Itt egy órát töltöttünk,állva játszott Bence először a Thomasos asztalnál,majd a főzős részlegnél.

Majd 11 után indultunk haza.

Ma ismèt autót bérlünk és a hétvégén ellátogattunk pár helyre még.
Egyébként itt nagyon könnyű vezetni,automata váltósak a kocsik mindenhol többsávos utak,nem idegesek az emberek.A napokba jöttünk rá,hogy a stop táblánál is az megy át előbb aki hamarabb odaért...(eddig azt találgattam vajon itt is jobb kéz szabály van e)
Tiszta az egész város,rendkívüli módon figyelnek a higiéniára,mindenhol kézfertőtlenítő van kitéve,de ugyanakkor mindenki a munkaruhájába megy haza.(még az orvos is)...

Szóval hétvégén nyakunkba vesszük a város,mivel ez az utolsó hétvégénk.Jövő szombaton indulunk és vasárnap délelőtt érkezünk Magyarországra.(remélem zökkenőmentesebb lesz mint az ide utunk..)

2012. november 29., csütörtök


Mai nap is Jackievel voltunk nagyon jó volt.Ma teljesen arra mentünk rá,hogy az egyensúlyát gyakoroljuk és a csípőjét erősítsük.
Lépcsőzni is kellett neki.






A torna előtt szintén a játszóházban voltunk ott most a Thomasos mozdonyokkal játszottunk,de most nem ülve,hanem állva és szépen körbe sétált miközben a csajokkal és mamával skypon beszéltünk.



 Itt csodálatos szép idő van ragyogóan süt a nap,ezért délután ismét a közeli outletbe mentünk kicsit csavarogni.
A fiúk már annyira sok játékot kaptak az első időben,hogy már választani sem tudnának,de hál istennek már 2 hete nem követelőznek hanem megelégednek azzal amíg mi vásárlunk addig nézegetik és amikor végzünk szó nélkül leteszik.
Ez hatalmas megkönnyebbülés mert így is egy kisebb sport táska tele van vele.
Pár kép a környékünkről:






 
 


 5 órára érkeztünk haza amikor pont harangoztak a vacsorára.Ismét nagyon finom volt a vacsi és utána mentünk is tornázni.Nagyon lelkesen csinálta Bence a feladatokat,úgy érzem hatásos volt a tegnapi elbeszélgetésünk.




Most meg már egy jó ideje ülnek nyújtott lábbal és játszanak teljes gőzerővel...


Ma délután volt a terápiánk.Ennek volna előnye is hogy sokáig aludhatnánk de ilyenkor tuti nem bírunk... Így volt ez ma is 7 órakor ébredtünk.
A hátránya viszont az, hogy csak fél 5 felé érünk haza fáradtan,rögtön vacsora és még egy kis torna és ismét el telik egy nap...
10:45-kor indul a transzfer fél óra és bent voltunk...ezután játszóház majd (mivel 12-13-ig zárva)ebédelés után 2-től tornáztunk Jackievel.
A mai torna a futópadon kezdődött,majd a Total Gym jött.
Ezután a csipőjét erősítette térdeplésbe kellett feladatokat csinálnia.
Amikor odafigyel egész jól megy neki ez a kép délelőtt a játszóházba készült legózás közben:


Viszont este akartam gyakoroltatni vele és hiszti rohamot kapott,majd fürdés után elbeszélgettünk arról,hogy ilyet nem csinál többet.

2012. november 27., kedd

Ma is és tegnap is a Barrievel volt a terápiánk.Nem túlzottan szeretjük ,mert állandóan a telefonját és más gyerekeket figyel nem érzem,hogy kimondottan Bence számára találna ki feladatott(most is úgy járatta ahogy az SDR műtét után)kimondottan unottan csinálja.
Jövő héten 3 nap is vele lennénk remélem holnap sikerül elcserélni,mert nagy nulla amit csinál(megkockáztatom,hogy én jobban csinálom)...
Túl vagyok a tegnapi mélypontomon és most már csak előre tekintek.
Holnap Jackievel leszünk és erősítünk ezerrel.

Most is így ül és nézi a mesét:


Mostanában nagyon keveset/ritkán ül be a lába közé,így vagy z üllésbe üldögél.Annyira hihetetlen hogy ha leteszem a fenekére,akkor megül és nem döl el...
A másik hihetetlen hogy a háta szép egyenes.
Tegnap óta végigalussza az éjszakát is a térdnyújtóban sőt forog vele,emeli a lábát.
Ma hatalmasat aludtunk délután, jön a meleg front,hétvégére 17-18 fokot mondanak,így ismét autót bérlünk és még az utolsó hétvégünket kellemesen töltjük el.

2012. november 26., hétfő


 Ma reggel találkoztunk Dr Park-kal...


...aki még az elutazásuk előtt látni akarja kis pácienseit.
Most is nagyon kedves volt alaposan megnézte Bencét,különböző feladatokat kellett elvégeznie,majd elmondta,hogy teljesen elmúlt a feszesség a  testébe.
Nagyon sok sétával és állással meg fognak erősödni az izmai.Ugyanakkor lesznek hullámvölgyek is.
Dr Park szerint a botjával egyedül fog menni,de hogy egyedül bot nélkül az nem biztos...
Szerinte amíg nem integet a lábfejével addig tuti nem és ma azt mutatta be az én drága fiam,hogy alig tud.(Tegnap este ez sokkal jobban ment...)
.... itt ennél a pontnál kiborultam....

De sokat gondolkodtam...és mint írtam nem adjuk fel az álmunkat és igen is bebizonyítjuk,hogy sok munka meghozza a gyümölcsét....
Pár napja készültek ezek a képek...





2012. november 25., vasárnap

Ez a hétvége is gyorsan elrepült.Tornáztunk,pihentünk és nagyokat sétáltunk a friss levegőn sőt ma még tömegközlekedtünk is.
Megvolt az első fürdésünk is ami remekül sikeredett és azóta is így nyújtott lábakkal stabilan ül a vízben is meg a szárazon is.

Szombaton még falnál állás,lépcsőzés is volt.
Megvan végre a szuper/villogós cipőnk(pénteken már megvettük,csak valamiért a jobb oldali nem működött)ma  már abba sétáltunk csak akkor villog ha tényleg a lábára lép.
Külön élvezte Bence,hogy ilyen cipőt kapott egy kicsit el is terelte a figyelmét arról,hogy csak éppen a pulcsiját fogtam és úgy sétált az új botjával...
Most meg jött a megérdemelt játék :)



Ja és ma 1 hónapja hogy volt az SDR műtétünk.Továbbra is úgy gondolom életünk legjobb döntése volt.Nagyon köszönjük a sok szorítása,drukkolást mindenkitől.
2 hét és már otthon leszünk és egy még kXeményebb élet veszi kezdetét...de nagyon akarjuk,hogy egyszer az álmunk valóra váljon......

Pár kép az új cipőről:


2012. november 23., péntek


Az este már állva a mosdónál mosakodtunk meg és mostunk fogat.De ma este végre lekerülnek a tapaszok és normálisan meg tudunk fürdeni.


 Éjszaka jól aludtunk csak ne lett volna olyan meleg...Reggel fél 7-ig volt Bencén a térdnyújtó és a sín ez eddig a rekordunk...

Mai nap van itt a Black Friday amikor jelentős kedvezmények vannak a boltokba,mindenki erről beszél erre készül,így mi is megnéztük.
El is mentünk egy nagyon jó áruházba nagyon nagy tömeg volt hatalmas akciókkal,sajnos nem sok időnk volt nézelődni,mert mennünk kellett a transzferünkhöz(amit lekéstünk)...közben jól átfáztunk és a kórházhoz érve melegedtünk egy kicsit..majd taxival jöttünk haza.

Este értünk haza még belefért egy kis torna is majd játék és most megyünk fürödni és a tapaszokat is levenni...







2012. november 22., csütörtök

Csütörtök van....itt Amerikában ez a nap nagy ünnep, mert ma van Hálaadás napja,ezért most hosszú hétvégéjük van nem dolgoznak,így nekünk sincs terápia.
Hálaadás náluk nagyobb ünnep,mint a karácsony,ilyenkor ül össze a család és sütik a finomabbnál finomabb töltött pulykát.
Ha minden igaz akkor mi is ilyet vacsorázunk...ami tuti,hogy sajt torta lesz mellé(soha nem hittem,hogy a kedvencünk lesz).

Na kanyarodjunk vissza Bencére....
.....ez a nap nem indult valami  jól...Bence  7-kor felébredt(este 10 -kor aludt el)és látszott rajta,hogy fáradt,de annyira  játszani akart,hogy nem tudott vissza aludni.Ennek viszont az lett a következménye ,hogy amikor a tornára és a sétára került a sor hiszti rohamot kapott, hogy ő nem tudja megcsinálni....
Érdekes pár perc múlva mégis megtudta csinálni szépen a feladatot.
Evett pár falatot és kinyúlva alszik.

Egyébként az is közre játszik,hogy hidegfront jön ma még 20 fok van holnap már csak 7 fok lesz.

A délután sokkal jobban indult jókedvűen ébred majd először a Tv szobába majd pár perc pihenő után kisétált az új botjával az étkezőbe megvacsorázni.
Vacsora után jött a beígért játék is....


2012. november 21., szerda

Mai nap délután volt a terápiánk ezért a délelőtt nyugodtabban indult.Bár Bence már 7-kor ébresztett,de így nyugodtan meg tudtunk reggelizni,sőt elkészülni sem kellett sietni.

11:15-re értünk a kórházba és most előbb a játszószobába mentünk.Itt délig lehettünk,majd ebédeltünk és 1-kor várt ránk Jackie.
Bence boldogsága határtalan volt,hogy ismét vele voltunk.Titokba bevallotta a fiam,hogy "szerelmes" lett belé. :)Igazi pasi :)

A lényeg  az,hogy szárnyra kapott és a futópadon most is kb 10 percet lenyomott de sokkal nagyobb léptekkel és  gyorsabb sebességen.Majd a Totál Gym-en legnagyobb 10-es fokozaton 60-at kinyomott  majd a térden állást gyakorolták majd az utolsó 10 percben jött a megérdemelt bicajozás.Itt a bicajozás a jutalom,ha jól tejesített,mert itt több kórház össze van kötve több száz méteres folyosókkal(ahol élmény nekik tekerni)miközben orvosok.ápolók mosolyogva integetnek és drukkolnak nekik.

Egy szóval nagyon ügyesen haladunk szuper csapat dolgozik itt is együtt.A gyerek az első de azért tudnak szigorúak is lenni.

Mai nap készült pár videó is....

A futópadon:
http://youtu.be/A6ZMHWb8b8g
Ma már így sétáltunk:
http://youtu.be/QELdbHq_85k
A Total Gymen:
http://youtu.be/GgaDssn1bws

Délután még sétáltunk egyet a jó időben és Bence közölte,hogy ő nagyon szeretne már egyedül járni...

2012. november 20., kedd

Pontosan ma 1 hónapja hogy repülőre ültünk és elindultunk az álmunk felé...
Már most szembetűnő változásokon estünk át.Bence háta hozta eddig a legnagyobb változást, tegnap este mesenézés közben készült ez a  kép:

Ma a terápiát 9- kor kezdtük Jackievel. Nagyon szereti őt is.
Mivel volt még időnk(ma 20 perc alatt beértünk)a torna előtt ezért kicsit bemelegítettünk(nyújtottunk,
álltunk,sétáltunk),így egyből mehettünk a futópadra ahol 10 percig gyalogolt,majd az ülésből egyedül felállást gyakorolták és amikor felállt akkor kosárra kellett dobnia itt csak a csípőjét fogták neki.
Majd sétálni kellett ahol csak a csípőjénél fogtuk és most nagyon szépen tette a botot és lépkedett nagyokat.
Ezután egy ilyen szerkezetre ültették

Ezzel kellett előre és hátra fele mennie,úgy hogy mindkét lábát előre kellett nyújtani majd magát előre húzni...majd maga alá húzni és hátra tolni magát.
Előre nehezebben ment ,de hátra felé nagyon ügyes volt.
Majd jött a bicajozás ami nagyon jól ment,egyre többet teker magától.

Ma is jött a megérdemelt játszás a játszóházban.De ma nem csak asztalnál ülve hanem van egy szuper rajztábla (amivel napok óta szemezek)amire alkoholos filccel lehet rajzolni.
Ide álltunk és 20 percig állva rajzolt volt olyan pont amikor csak a pulcsiját éppen fogtam és szépen állt de alapjába véve alig kellett a tartanom a lábát terhelte.
Ekkor kértem meg egy fiatal lányt hogy fényképezze már le.


Délre értünk vissza a szállásra ebédeltünk majd ismét jött a megérdemelt pihenés.

Délutáni program állás és járás lesz.
 
 
 
 

2012. november 19., hétfő

Mai nap is korán kellett kelni mert a 7:15-ös transzferrel mentünk be a kórházba.Még szerencse,hogy csak 9- re kellett menni mert megint 3 család is jött velünk és mivel mi kórházunk van a legmesszebb ezért minket tesznek ki utolsónak.
Még szerencse,hogy Bence nagyon szeret zenét hallgatni ezért megkapta az MP4-et és a Maszkabált hallgatta végig a kocsiba.


1 órát utaztunk mikor megérkeztünk akkor még pont annyi idő maradt,hogy gyorsan megreggelizzünk(a Haven Houseban sajnos ilyenkor nincs idő erre mert 7-től adják a reggelit,így ilyenkor magunkkal visszük és ott esszük meg).
9- kor már jött is Mike aki megdicsérte Bencét milyen ügyesen megy a bottal,sétáltak is jó sokat,majd féltérden állásban puzzle-t rakott ki és a Total Gym-mel a legnagyobb fokozaton 30-szor kinyomta magát. Ma legnagyobb bánatára elmaradt a bicajozás,de megígértem,hogy holnap szólni fogok Jackienek,hogy szeretne..Ma a Mike nagyon megdicsért minket,hogy otthon is csináljuk a feladatokat.

Utána jött a megérdemelt játszószobai játszás.Majd megebédeltünk és már alszik is Bence.

2012. november 18., vasárnap

A mai nap a pihenésről szól, de azért tornáztunk kicsit,meg sokat sétáltunk ,de jó volt kicsit itthon pihenni. 
Reggeli előtt a falnál is álltunk nyújtott lábbal ,majd kb 20 métert sétált is úgy hogy csak a botot fogtam(az új egy lábút)elölről és abban segítettem, hogy ne rakja nagyon előre.Gyönyörű nagyokat lépkedett.
Ebéd után kicsit sziesztáztunk,majd ismét a sétálás volt a fő feladat.

Most is szépen kisétált a TV szobáig a séta végén csak a csípőjénél fogtam,még néha jól előre rakta a botját(sajnos ez egy rossz berögződés),de azért már kezdi szokni,hogy maga mellé tegye... 

Bence az 5 dollárosával



Ez a kép még szombaton készült Bencéről: a fiúk ezért dolgoztak,persze mindketten nagyon ügyesek voltak...és délután játékot vehettek belőle.

Holnap torna már nagyon várja Bence,mert megint Mike-kal lesz...

2012. november 17., szombat

Tegnap délután 2 órás alvás után remekeltek a fiúk.Először is nyújtott lábbal ültek nagyon sokáig majd sétáltak,másztak,álltak és végül vacsora után mesét is nézhettek ki-ki a saját szobájában cicamosdás  után(mert azt még nem írtam,hogy 10 napig/jövő péntekig  most nem fürödhetnek) Bence most a Micimackót választotta ,amit már a térdnyújtóval és sínnel együtt nézett meg.
Viszont sajnos most sem bírta tovább hajnal 1 óránál(nem is csodálom,mert Bence a hasán szeret aludni na és ebbe a szerkezetben  nem tud).
Ma ismét szombat van  eltelt egy hét... Mához 3 hétre indulunk haza..
Hihetetlen,hogy már 4 hete itt vagyunk túl vagyunk 2 műtéten ,hogy mennyi változáson mentek keresztül és mennyibe fognak még...
Most időre van szüksége,hogy azok az izmok amiket eddig a feszessége tartott az megerősödjön, gyakorlatilag elölről tanul mindent újra.
Mai nap 11-kor  a traszferünk a kórházig bevitt,megebédeltünk, majd metróval a belvárosba mentünk.A tervünk az volt,hogy sétáltunk, nézelődünk a belvárosba.
Nagyon gyorsan eltelt az idő és már azt vettük észre hogy mennünk kell vissza.
Csodálatosan szép a belváros is,szép tiszta,akadálymentes mindenhol.
Még egy boltba is betévedtünk...(pontosabban kettőbe) de ide a sütemény látványa vitt be bennünket és hát nem is tudtunk ellenállni a finomabbnál finomabb fánkoknak...




2012. november 16., péntek

Tegnap délután 3 órás alvás után(térdnyújtóval ),mesenézés volt a szobánkban pattogatott kukoricával.
Az éjszaka viszonylag nyugodt volt mindkét lábára felkerült a térdnyújtó és a sín.Az egyik lábáról éjfélkor a másik lábáról hajnal 3-kor kellett levenni mert akkor már nem tűrte.
Reggel 9- re mentünk tornázni,ismét Mike-kal voltunk.
Ma nagyon ügyes volt Bence a Totál Gym-mel 53-szor kinyomta magát.
Sétált is ,Mike csak a hóna alatt fogta és ügyesen rányújtott a lábára .Még nyújtott lábbal is állt pár másodpercet.Majd óra vége előtt ismét hatalmas bicajozás volt Zétivel.Nagyon megdicsérte ma Mike.


Ezért ma az ebédünket egy Burger Kingbe töltöttük el.Ebéd után meg a szokásos pihenés következett  a térdnyújtóban.